„Sokszor hallottam Tordy Gézától, Bujtor Istvántól és más neves művészektől a sztorikat a nyolcvanas és kilencvenes évek pezsgő kulturális életéről. Arról, hogy Tihanyban mindig történt valami. Teltek az évek és az általunk szeretett félszigeten nem fejlődött semmi, sőt a balatoni települések versenyfutásában Tihany egyre gyengébb pozíciót foglalt el. Elhatároztuk, hogy ezen a helyzeten változtatunk”
– idézte fel Peleskey Ákos, az ARTplacc egyik alapítója döntésük előzményeit.
Tizenöt fővárosi kortárs művészeti galéria és számos művészeti projekt költözik le Tihanyba az ARTplacc idejére. A nyári kikapcsolódás és kulturális feltöltődés jegyében 2011. augusztus 13-a és 21-e között a félsziget több pontján kiállítások várják a látogatókat, ahol könnyed és változatos válogatásban mutatkoznak be hazánk tehetséges művészei. Tihany különleges hangulata és turisztikai jelentősége is ígéret arra, hogy az idén induló fesztivál évről-évre izgalmas programot kínál majd a Balatonnál járóknak.
Szuvenírnek, gurulós bőröndbe zárható emléknek a kínai giccs és a népművészetinek álcázott turistakacatok mellé a valódi kultúra termékeit kínálja a fesztivál, hiszen a kortárs művészet sokfélesége a műértők és műkedvelők minden korosztályának maradandó élményt ad. Az ARTplacc szervezői hisznek abban, hogy kiderül: a magas kultúra közvetítésével hosszútávon a turizmus is nyer.
A kiállítási helyszínek között szerepel a Badacsonyi Pincegazdaság borospincéje és egy 600 négyzetméteres ideiglenes Központi Kiállítótér, amelyet Tihany legforgalmasabb részén állítanak fel, de már a település határában egy 4,5 méter magas, csigát formázó fainstalláció köszönti majd az érkezőket. Hangulatában és tartalmában is igazodik a nyári helyszínhez a fesztivál felhozatala, a művészek a szabad tér és a szemet gyönyörködtető környezet adta lehetőségeket is kihasználják.
Résztvevő galériák: acb, Dovin, Erdész, Godot, Inda, kArton, Kisterem, MissionArt, Molnár Ani, Mono, Neon, Nextart, Ráday, Spiritusz, Viltin + a cArtc Egyesület, MONOLITH a r t s p a c e, MOME line - design műhely
Szeretettel meghívunk mindenkit augusztus 12-én, pénteken 18.30-kor a Központi Kiállítótérhez az ARTplacc megnyitójára, ahol borokkal és gasztronómiai különlegességekkel várjuk a látogatókat.
Az ARTplacc szervezője a Mono Galéria.
Köszönjük a fesztivál támogatóinak és partnereinek a közreműködést.
Támogatóink: ERSTE Private Banking, Tihany Önkormányzat, Porsche Hungária Kereskedelmi Kft., Pesti Est
Partnereink: Badacsonyi Pincegazdaság Zrt, Fidelio Média Kft.

There are no translations available.
Három galéria 3-3 művész munkáinak bemutatásával készült a budapesti Krisztina Palace-ban 2012. március 22-én nyíló kiállításra. A tárlat az ARTplacc 2012 feszti...

















